40. Rész ~Házasság, család, gyerekek?~

Drága Olvasóink! El sem hiszem, hogy megérkeztünk a 40. részhez! Hogy repül az idő! :') És nemsokára (na jó, az még odébb van de akkor is :D) a blog 1 éves lesz! :)) Köszönjük a sok-sok támogatást! :) És Boldog Szülinapot a 1D-nek!!! ♥ El sem hiszem, hogy ilyen hamar eltelt ez a négy év, bár én Liam szülinapján leszek pont egy éve Directioner. Kettős ünnep számomra! ^^ A rész rövid lett, mivel megpróbáltam kicsit lerövidíteni, mert ha a teljes fantáziámat használom, elég hosszú lett volna. :/  Hagyjatok nyomot magatokról, jelezzétek, hogy milyen lett a rész! :)

Pusszancs: Nórii :)

***

-Én is!-mosolygott még mindig irtó édesen. Ahw úgy imádom ezt a mosolyt.

-Á, már fel is ébredt! Nagyszerű!-jött be az orvos.-Látom a kedves párja már meg is ajándékozta egy kommunikálást segítő eszközzel.-nevetett.

-Doktor úr! Hogy sikerült a műtét?-állt fel Zayn.

-Minden a lehető legjobb rendbe ment. És ha a kisasszony betartja az egy heti némaságot, akkor nincs mitől félni.

-Köszönjük!-mosolygott Zayn.

-Később jön magáért egy nővér, aki elhozza kivizsgálásra és ha minden jól megy, délután már haza is mehet.

Örömömben tapsolni kezdtem, legszívesebben kiabáltam volna, de ha azt akarom, hogy minden rendben legyen, akkor csöndbe maradok. Az orvos távozott, ismét kettesben maradunk szerelmemmel.

-Hogy érzed magad?

-Jól.-írtam le a választ. (Szandi kommunikációját vastag betűkkel írjuk, ezt írja a táblájára. Nórii xx)

-Ennek örülök!

Válaszul csak bólogattam, fejemet lógattam.

-Mi a baj Szandi?-aggodalmaskodott Zayn.

-Semmi, semmi. Csak szomorú vagyok egy kicsit.-firkantottam le a mondatot.

-Mondd csak! Mi a baj?-simogatta hajamat, s egy tincset hátrafésült, ami a szemembe lógott.

-Nincs semmi baj. Egyszerűen rossz a kedvem.-mutattam felé a táblát.

-Egyet se félj! Délután elviszlek valahova.-súgta a fülembe.

Erre a mondatra szemeim kipattantak és furdalni kezdett a kíváncsiság.

-Hova?-érdeklődtem.

-Majd megtudod. Nem lőhetem le a poént!-nyújtotta ki a nyelvét Zayn.

Karomat összefontam és elkezdtem durcáskodni. Amin Zayn csak nagyot nevetett.

-Hahaha. Nagyon vicces!-nevettem el én is magam.

-Látod, nem hiába nevettem.-nyomott egy puszit sz arcomra.

-Szandi, gyere. Mennünk kell a kivizsgálásra!-jött be a nővérke, akit nagyon szimpatikusnak találtam. Olyan korombelinek tűnt, ezért is tegezhetett. Amíg itt voltam, két nővérrel tudtam "megismerkedni", de a kettő közül ő mégis szimpatikusabbnak tűnt. Valószínűleg a kora miatt, mert a másik olyan harminc-negyven év körüli volt.

*A kivizsgálóban*

-Nyújtsa ki a nyelvét és nyissa nagyra a száját..-utasított az orvos, hogy mit tegyek.-Rendben. Sőt, minden rendben van.-jelentette ki.

Az asszisztensének még lediktált valamit, amit nem igazán értettem mert az egész orvosi nyelven volt. Azt úgy utálom. Miért nem lehet úgy leírni, hogy a beteg is megértse?
-Jó hírem van számára!-zökkentett ki gondolatmenetemből az orvos.-Már most hazamehet. Feltéve ha, vigyáz magára!-nyújtotta át a zárójelentést.
Mivel beszélni nem tudtam, ezért bőszen bólogattam, hogy az orvos tudtára adjam, hogy megértettem. Széles mosoly keretében mentem vissza Zaynhez. Aki persze meg is érdeklődte örömöm okát.
-Már most hazamehetek!-mutattam neki ismét a tőle kapott táblát.
-Ez nagyszerű hír!-karolt át.-Segítek pakolni.-mosolygott megint olyan irtó cukin.
-Köszönöm!-mosolyogtam.
A behozott cuccokat gyors összecsomagoltam, a pár darab ruhámat pedig Zayn összehajtogatta. Készen is álltunk az indulásra. Nagyon üdítő volt kimenni a friss levegőre, végre kijutni arról a szörnyű helyről. Nem történt semmi olyan, de nem szeretem a kórházakat...
-Felhívom a többieket, hogy nem kell jönniük és hogy már hazatartunk. Halló. Stella? Szia. Nos, nem kell bejönnötök a kórházba, Szandra már felébredt és már hazafele tartunk. Jó, jó. Szia, szia. Ez a Stella!-forgatta szemeit.-Annyira aggodalmaskodó tud lenni. Sokszor azt hiszi, hogy nem is felnőtt emberek, hanem óvodások vagyunk.
Ezen nagyot nevettem. Komolyan mondom, Zayn néha olyanokat tud mondani! És ahogy mondja! Imádom őt!
-Meg is érkeztünk!-húzta be a kéziféket.
Amíg kipakolta a csomagjaimat, nyújtózkodtam egy kicsit a kocsiban, majd kiszálltam. Hagytam, hogy az enyhe szellő belekapjon a hajamba, a ruhámba. Olyan felfrissítő volt. Beérve a lakásba, szabályosan egy tömeg fogadott és halmozott el kérdésekkel, de főleg anya.
-Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy Szandi nem beszélhet egy teljes hétig!-figyelmeztette őket Zayn.-Ezzel a táblával fog kommunikálni.
-Azta! Nem beszélhetsz egy teljes hétig? Hogy fogod kibírni?-jött oda hozzám Stella.
-Valószínűleg könnyebben, mint te! Te egy napra sem tudnám befogni a szádat.-nevetett Harry.
Muszáj volt nevetnem, mivel Harrynek részben igaza volt. De ráadásul Stell utána még meg is csapkodta, ami növelte a humort.
-Mi most Szandival elmegyünk sétálni.-jelentette be Zayn és már húzott ki az ajtón.
Olyan furcsa volt! Most nem a szokásos mozdulatainkat tettük meg, hogy beülünk a kocsiba, bekapcsoljuk az övet stb... hanem kézen fogva sétáltunk ki a kapun.
-Nincs messze ahova megyünk. Ezért is megyünk sétálva. Remélem nem bánod!-nézett rám.
Válaszképpen csak a fejemet ráztam, jelezve, hogy egyáltalán nem bánom. Hisz' ritkán van, hogy kettesben sétálgatunk. Csöndben mentünk egymás mellett, de az a csönd nem az a kínos csönd volt, hanem az a megnyugtató.
-Meg is érkeztünk!-jelentette ki Malik megtörve a csendet.
Csak a szám kinyitásával jeleztem, hogy lélegzetelállító. Egy hatalmas szökőkútnál álltunk, s csak kevés embert lehetett látni. Egy parkszerűség volt, frissen vágott fűvel. A fák lombkoronája már színes volt, s sok levél már lehullott de még így is gyönyörűen pompázott a fa, a piros, barna, sárga színek keverékében. Olyan megnyugtató volt. Egy család jött velünk szembe, ahol babakocsiban toltak egy kislányt, s a szülők mellett is ballagott könnyes szemekkel egy apróság. Muszáj volt mosolyognom. Főleg amikor megnéztük a babakocsiban ülő tüneményt. Olyan apró volt és annyira édes, hogy meg tudtam volna zabálni. Mentünk tovább mikor Zayn egyszer csak magyarázni kezdett.
-Tudod, elképzelted már, hogy milyen lesz az élet, amikor feleségül veszlek és gyerekeink lesznek? Mert én már igen. Hogy a kis Malik hogy fog majd rohangálni és a kis Szandival veszekednek.-nevetett.
Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy tényleg feleségül akar-e venni. És hogy tényleg komolyan gondolta-e a mondottakat. De inkább nem, mivel nem volt nálam a táblám és most igazság szerint nem is akartam erről a témáról beszélni. Inkább élvezni a csendet, a nyugalmat.
-Gyere, kívánjunk valamit!-mutatott a kút felé.-Mindig ide jövök kiszellőztetni a fejem. És olyankor mindig kívánok is.-mosolygott.
Belenyomta a kezembe az érmét, hátat fordítottunk a csobogó víznek és egy nagy lendülettel beledobtuk a fémpénzt a csillogó vízbe.
-Van tipped mit kívántam?-fogta meg a kezem.
Megráztam a fejem, pedig volt tippem. Nem véletlen hozta fel ezt a család témát. Ó Istenem!
-Akkor jó!-mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra.
Sétáltunk tovább, de az eszemből nem tudtam kiverni a gyerek témát. Aggasztott. Úgy éreztem, hogy még nem állok készen az anyaságra, se pedig a feleség szerepre. Én még túlságosan fiatal vagyok ehhez. Még bulizni szeretnék, élvezni a "szabad" életet, amíg lehet. Elbizonytalanodtam.

*Barbi szemszöge*

*One Direction villa*

-Mi a baj szívem?-karolt át hátulról Niall. A francba! Észrevette, hogy valami baj van.
-Semmi, semmi.-erőltettem egy mosolyt arcomra.
-Engem te nem versz át! Na, mondd csak! Mi a baj?-erőlködött.
-Ma van Marcinak a szülinapja.-sírtam el magam.
-Hát akkor hívd fel! Vagy jobb ötletem van!-világosodott meg a feje felett a lámpa.
-Ugyan mi?-szipogtam.
-Menjünk el a szüleiddel most haza, Magyarországra! Igaz, nem tudok vele beszélni, de legalább láthatom.-mosolygott.
-Niall, ez nagyszerű ötlet! Megtennéd értem?-ugrottam a nyakába.
-Érted bármit megtennék!-mondta szerelmesen és megcsókolt.
Szóltunk anyáéknak, ők is és mi is gyorsan összepakoltunk. Elbúcsúztunk Stelláéktól, a fiúktól és a többi szülőtől. Sajnos Zayntől és Szanditól nem tudtunk elköszönni, de úgyis nemsokára jövünk vissza. Addig kibírják nélkülünk.A legelső járatra, ami Budapestre ment, felszálltunk. Még szerencse, hogy elértük.
-Az ajándék!-kaptam számhoz a repülőn.
-Azért ne aggódj drágám! Én mindent elintéztem! Marci a legjobb szülinapi ajándékát kapja.-nyugtatott meg Niall, egy kedves mosoly kíséretében.
-Köszönöm!-öleltem meg, már amennyire ülve meg tudtam ölelni.

*Harry szemszöge*

Nos, egyel kevesebb szülői páros. Ohh yes! Nem tudom, mintha Stella apja nem csípne, vagy nem tudom mi. Egyfolytában méreget, már én érzem kellemetlenül magam. Próbálok nem oda figyelni. De kit nem zavarna, ha egyfolytában bámulnák.
-Styles!-szólalt meg mély, férfias hangján.
-Igen?-tekintetemet felé fordítottam.
-Gyere ki az erkélyre! Beszélni szeretnék veled!-utasított.
-Már megyek is!-fújtam ki a levegőt.
Ajjaj! Rosszat sejtek, ennek nem lesz jó vége...

39. Rész ~Életet megváltoztató személy~

Hello Everybody!

Úúúúj rész! :D Hogy telik a nyaratok? :) Remélem sok fagyit esztek! ;) Részről: mostanság rá vagyok kattanva arra, hogy dalszövegeket rakok bele...de, na, ha van olyan dal ami illik a helyzethez!! :/ :) Látjátok nem is az én hibám! >< Lényege: ne lepődjetek meg, ha dalszöveggel találkoztok! :) Igazság szerint nekem nem tetszik ez a rész...unalmas és rövid lett :/ Bocsánat! :( Remélem azért elolvassátok és nem alusztok el, jó olvasást!! :) 

Puszil: Cintia~

***

,,Halihó! Van néhány nagyon fontos dolog amit biztosra veszek, hogy szeretnél tudni… Ha kíváncsi vagy rá és arra, hogy kivagyok, gyere 20:00-ra a Big Ben-hez!! Puszil: az a személy aki megváltoztathatja az életedet :*”  pötyögtem be az üzenetet , majd egy gonosz mosoly kíséretében elküldtem  – rejtett számról – természetesen Niall-nek nem, hisz’ vele vannak terveim.... Most mindenki meg keserül, mindent! Megcsinálom azt amit az idióta nővérem nem volt képes, mert ő az a fajta volt aki mindig önmagát hibáztatta, ha valami elcsesződött, ezért is használták ki annyian amennyien. Velem ilyet nem játszunk! El sem hiszem, hogy sírtam Stella előtt(!!) ennyire barom is csak én lehetek?! Az ellenség előtt soha nem mutatjuk magunkat gyengének SOHA! Az a baj, hogy az elején félre ismertem ami a legnagyobb ’’hiba” volt a tervemben, hogy megszerezzem Liam-et… Na, igen! Liam drága! Ő is visszafogja kapni, hogy visszautasított! Mi van azokban a szukákban ami bennem nincs?  Miért van az, hogy engem mindenki elítél? Miért utál mindenki? Mi a f*sz bajuk van velem az embereknek? Miért nincs nekem is boldog otthonom? Miért viselkednek velem a szüleim idegenként? Miért nem szeret engem senki?

Avril Lavigne-Nobody's Home

I couldn't tell you why she felt that way,/ Nem tudom elmondani miért érezte ezt az utat
She felt it everyday./ Érezte minden nap.
And I couldn't help her,/ És nem tudtam segíteni neki
I just watched her make the same mistakes again./ Csak néztem őt, hogy csinálja újra ugyanazokat a hibákat.

What's wrong, what's wrong now?/ Mi a rossz, mi a rossz most?
Too many, too many problems./ Túl sok, túl sok probléma
Don't know where she belongs, where she belongs./ Ő nem tudja hova tartozik, hova tartozik.

*20:05, One Direction villa*

Most már biztosan nincsenek itthon, kezdődjék a terv! Megigazítottam utoljára a ruhámat s egy mosolyt

erőltetve magamra megnyomtam a csengőt, ó, hogy mennyire megfogják bánni azt amit a nővéremmel és velem tettek…                                       -Máris nyitom! Egy perc!-kiabálta Niall és hallatszott ahogyan trappol lefele a lépcsőn,  a zárban elfordult a kulcs majd feltűnt Niall szőke haj koronája, mosolyogva nyitott ajtót, de amikor meglátott lefagyott az arcáról. Áucs! Nem értem miért nem örül nekem?!                            
-Szi-szia!-makogtam. A megsebzett nő jól bevált módszer…-B-beszélhetnénk?

-Őőő…-nézett háta mögé-Gyere be!-tárta szélesebbre az ajtót, ahogyan beléptem megmernék esküdni, hogy a fenekemet nézte a végén nem is lesz szükségem a különleges kendőre….                         

-Kérsz valamit inni?-érdeklődött kedvesen, na jó magamnak minek hazudok? Csak PRÓBÁLT kedvesen kérdezni, de hangjából, tekintetéből tisztán kivehető volt, hogy semmi kedve hozzám, jó fogom hasznosítani a kendőt, nincs időm arra, hogy jó pofizzak .   

-Egy pohár vizet elfogadnék, köszönöm!-mosolyogtam, furcsán méregetett, de nem szólt egy szót a konyhába ment, követtem háttal állt nekem így –szerencsére– nem látta mit csinálok. Kis táskámból elővettem a kendőt majd lassú, magabiztos léptekkel közeledtem a még mindig háttal álló fiú felé.

-És hol vannak a többiek?-játszottam a hülyét, mögé léptem, kezemet lassan felfelé emeltem. 

-A Big Ben-hez mentek!-hangjából tisztán hallatszott a zavartság, aggódás, de ’’aranyos”, hogy félti a szerelmét és a barátait, esküszöm hánynom kell ettől.

-Nem tűnsz túl boldognak ettől! Mi a baj? Te miért nem mentél?-meg se szólalt, gondolom azon gondolkozik elmondja-e vagy ne, teljesen belefeledkezett gondolataiba, tökéletes alkalom! Szája elé raktam a különleges kendőt, fel sem fogta mi történik annyira máshol járt, mintha nem is érezné, tovább folytatta a légzést, szép lassan végtagjai , ’’pehely” súlyúvá váltak. Kezét átraktam a vállamon majd támogatva a nappaliba vezettem, leültettem a kanapéra s visszamentem a konyhába a táskámért, Niall minden mozdulatomat követte szemével, de azt se tudta hol van szóval nem jelentett ’’veszélyt”. Milyen klassz már, hogy vannak olyan folyadékok amik az embert tulajdonképpen védtelené teszi?! Feloldottam telefonomat, beléptem a kamerába azután pedig Niall-re ültem lovagló ülésben, számmal lassan közeledtem felé, ujjam a ’’fényképező” gombján volt amint ajkaink összeértek, *klikk­* meg is van az első kép, bár Niall nem viszonozta a csókot, ajkai nutella (?) ízűek voltak?! Hát okééé…. Csináltam még vagy 30 fotót az összesen félreérthető pozitúrában, nem is lettek olyan rosszak, nem is lettek rosszak! ’’Kijelöltem” az összeset majd egy üzenet kíséretében elküldtem Barbikának, annyira, de annyira kíváncsi vagyok az arcára amikor meglátja a képeket, mindegy, nekem az is elég, hogy tudom fájdalmat érez, megérdemli! Nyomtam egy puszit Niall pofijára, miután összeszedtem a cuccaimat, hatalmas mosollyal léptem ki az ajtón, senki se tudja letörölni ezt a mosolyt az arcomról. Édes a bosszú, de nem hizlal! (Bocsánat! :D Ezt muszáj volt!! >< Cintia~)

*Barbi szemszöge*

-Menjünk már! Úgy se jön el! Besz*pattak!-nyavalygott Loui. Tény, hogy most igaza van, de ha még egyszer megszólal leütöm. 1,5 órája várjuk ,,a személyt aki megváltoztatja az életemet/életünket” , 1 órája pedig a két hiperaktív barom folyamatosan piszkálja egymást. Kérem lőjön le valaki! Esküszöm, mint két óvodás!                                                               

 -Nem megyünk sehova! Téma lezárva!-veszekedett vele Stella.

-Meg se szólalj Louis, meg se szólalj! Mint két 3 éves vagy nem azok is érettebbek! Várunk még 5 percet, ha addig nem jön megyünk! Ha így folytatjátok megfojtalak vagy titeket vagy magamat! Csak szólok nagyobb az esélye, hogy titeket! Most pedig KUSS!-mind a ketten dühös szemeket meresztett rám a másik kettő meg szakadt a röhögéstől. Idiótákkal vagyok körülvéve…-Nincs apel…-telefonom pittyegésbe kezdett, remélem a felmentő seregem. Az üzenet tartalma…sokkolt! Linda megközelítőleg 30 képet küldött amin intim helyzetben van Niall-el(!!). Egyszerre éreztem a dühöt, a csalódottságot…szomorúságot. Könnyeim lassan ’’futásnak” eredtek, úgy éreztem forog velem a világ, hallottam ahogyan a többiek kérdéseket tesznek fel, de képtelen voltám rájuk választ adni, csak álltam ott, mint egy kő szobor. Legelsőnek Stella unta meg

szótlanságom, telefonomat kikapta kezemből, hogy megtudja könnyeimnek okát.

-Büdös k***a! Megtépem azt a r*bancot!-illette meg néhány ’’szép” jelzővel-Ne aggódj Barbi! Biztos van valami magyarázata! Viszont megyünk! Most!-húzott a kocsi felé. 

-Na, szép! Én ős idők óta könyörgök, hogy menjünk, de nem, bezzeg, ha a két nő mondja akkor mindjárt megyünk!-duzzogott Louis.

-Louis?! Pofa be!-szólt rá Harry.

-Sosem csalna meg! Szeret téged és ezt te is tudod! Ne sírj, gyere!-vont ölelésébe miközben hátamat simogatta nyugtatóilag. Nagyon remélem, hogy Stell-nek igaza van!

*Otthon*

-Niall!-kiáltotta el magát Stella, de úgy, hogy belezengett a ház.

-Konyha!-hallottuk meg kissé furcsa hangját. Olyan volt, mint reggelente szokott, aludt vagy mi?

-Képzeld milyen mókás képeket kapott Barbi! Nem szeretnél valam…-amint beért a konyhába elhallgatott. Eddigi padló kémlelésemből most félve néztem fel Niall-re, mit ne mondjak egy kicsit nagyon szarul nézett ki… Szemei pirosak voltak, szája kirepedezett, haja csapzott, mint aki beszívott körülbelül! Olyan ismerős nekem ezek a ’’mellékhatások”, mintha... 

-Repedtsarkú r*banc! Egy barom, de van esze a csajnak!-túrtam bele hajamba-Azt sem tudta hol van amikor a képek készültek! Megtépem, figyeld meg, hogy megtépem!-járkáltam fel-alá-Lehetne egy kérdésem? Ki visz el a k***ához, hogy megtépjem?!-mosolyogtam.

-Ezt a feladatot ezer örömmel vállalom!-fogta meg a kocsi kulcsot-Majd jövünk!-ragadott karon. Ekkora cs*cskának, hogy lehet ennyi esze? Nem biztos, hogy Stella a megfelelő ember akinek kísérnie kéne Lindához, de majd kiderül…

*Linda házánál*

-Utoljára Stella mondd el!-muszáj megbizonyosodni arról, hogy tényleg az agyába véste.

-Ajhh! Nem esünk neki senkinek! Nem vágunk senkit gyomorszájba! Nem ütünk meg senkit! Nem tépünk meg senkit! Senkinek nem okozunk semmilyen sérülést!-szajkózta unottan. 

-És?-hajoltam előre. 

-Nem harapunk meg senkit!-forgatta szemeit.

-Jó, jöhetsz velem!-mosolyogtam rá-Beszélni szeretnék vele, nem neki esni!

-Értettem! Egy rossz szó BÁRKIRE és megölöm!-szállt ki a kocsiból.

-Ha bárkire, bármi rosszat mond akkor megtépheted!-nevettem fel egy kicsit.

-Még jó!-húzta fel orrát.

-Nagyon hülye vagy!-nevettem majd megnyomtam a csengőt.

-Azonnal nyitom!-hallottuk meg Linda nyávogós hangját. Eddig is ilyen volt(?)-Helló!-vigyorgott ránk amikor kinyitotta az ajtót-Minek köszönhetem a meglepetést?

-Miért? Miért másztál rá Niall-re?-ez volt a legelső amire választ akartam kapni-Mit ártottam én vagy a többiek neked, hogy ilyenre vetemedj?

-Amit tettek velem és a nővéremmel! Bosszút álltam! Fájt, igaz? Fájt, hogy a pasidat mással látod csókolózni? Ugye fájt?-hátráltam egy lépést, mert annyira az arcomba mászott. Elég érdekesen viselkedik, mint a horror filmekben mikor a gonosz szellem megszállja az embert és ő irányítja....

 -Őőő..választ is kaptam a többi kérdésemre is! Nem vagy normális!-nevettem fel erőltettem-Szerintem mi most megyünk is, még bemegyünk Szandihoz! Helló!-hadartam majd azzal a gyorsasággal elkezdtem húzni a barna szemű lányt. 

-Menjetek csak a k***ához!-röhögött, mindketten megálltunk, Stellára pillantottam, de már nem mellettem állt, hanem Linda előtt.

 -Mit mondtál az előbb?-kérdeztem rá bár teljesen értettem. Lehetőség adtam, hogy megváltoztassa a mondandóját.

-Az igazat?!-húzta fel egyik szemöldökét majd ismételten nevetett. Na, jó itt van vége! *Csatt* és felpofoztam! Nehogy már egy  kis sz*jha ugasson itt! Hülye k***a!

*Szandi szemszöge*

*Pity* *Pity* *Pity* vagy  10 perce hallgatom ezt az Isten verte pittyegést, de nem akar abba maradni. B*zi ébresztőóra! Várjunk csak! Hisz’ ez nem az ébresztőóra, nem otthon vagyok! Most műtöttek meg! Ohh hál’ Istennek túléltem! Remek érzés amikor két félelemmel tolnak be a műtőbe…soha többé! Ujjakat érzek ami össze van kulcsolódva a sajátommal, hüvelyk ujjával simogat..Zayn! Ő szokta ezt csinálni, meg ki más

kulcsolná össze a kezünket?! Lustákat pislogtam, kezdtek kirajzolódni a kör vonalak mikor sikerült teljesen

kinyitnom a szememet Zayn mosolygós arcával találtam szembe magamat –amitől muszáj volt nekem is mosolyogni– a mosolya annyira…szívmelengető, mindennél jobban szeretem! Nyitottam a számat, hogy ezt meg is mondjam neki, de ujját az ajkaimra rakta, szemeiben aggódás tükröződött.

-Az orvos azt mondta nem beszélhetsz egy hétig!-húzta el a száját, szemeim kidülledtek. Egy teljes hétig vagyis 7 napig nem beszélhetek?! Hogy fogom ezt bírni? Megfogok őrülni, ha semmiféle módon nem kommunikálhatok-Ne parázz ennyire életem! Zayn mindent megold!-kacsintott majd a háta mögötti székről elővett egy táblát? Miben segít egy tábla? Jaaa, tudom! Ez olyan fajta ami a kisgyerekeknek van és filc tollal lehet rá írni, amikor meg rázod eltűnik, kicsiként varázslatosnak tartottam…. Kezembe adta a táblát és a tollat, leírtam azt a szót amit már az előbb kimondani akartam: Szeretlek!

38. Rész ~Újra a színen~

Kedves Olvasók! Meghoztam az új részt!! :D Nagyon köszönjük az új feliratkozónkat, reméljük nem bánod/bántad meg. ;) A múltkori eset után most tisztára happy vagyok. :D Nem csak mert jó a kedvem, hanem mert tegnap nagyon sokan felköszöntöttek névnapom alkalmából, ami nagyon jól esett. :)) Szurkoljatok, hogy este jó idő legyen, hogy egy kicsit el tudjak menni kikapcsolódni, de nem szeretnék tolongani a "fesztiválon"! :)  Hosszú részt terveztem, de szokásomhoz híven, megint későn kezdtem el írni, így nem tudom, hogy hogy sikerül. :/ Azért remélem tetszik, jó olvasást!! :) ;)

Puszii: Nóri :*

***

Beszélni akartam, de egy hang nem jött ki a torkomon. Nem csak a betegség miatt, amúgy sem tudtam volna mit kinyögni.

-Köszönjük doktor úr!-szólalt meg végre Zayn.-Hazamegyünk, eldöntjük és ha bármi van, akkor még jelentkezünk.

-Rendben, önök tudják.-mosolygott kedvesen.

-Viszontlátásra!-álltunk fel, kezet fogtunk az orvossal és igyekeztünk ki a kórházból.

Beszálltunk Zayn autójába és bár minimális hangerőn, de beszélgettünk. Igen, azt mondta a doki, hogy csak reggelente fordulhat elő az ilyen teljes hang elmenés. Ugyan tényleg nagyon halkan tudtam beszélni, de az is jobb a semminél.

-Na, hogy döntesz?-nézett felém és egy kérdő pillantást vetett rám.

Nem válaszoltam, arcomat tenyerembe temettem és kifújtam a levegőt. Elkezdtem bólogatni.

-Biztos?-tette fel újabb kérdését.

-Ha ez kell...hogy minden jó legyen,...legyen.-mondtam szakadozottan.-Max felhagyok az énekléssel...ha nem lesz jó.-kaptam oda torkomhoz.

-Jajj, szegény!-simította meg hátamat Zayn.-Minden rendben lesz, hidd el, tudsz majd te énekelni. Te leszel a One Direction hatodik tagja.-nevetett.

Erre nekem is muszáj volt elmosolyodnom. Annyira szeretem Zaynt, mindig meg tud vigasztalni és mindig mosolyt csal az arcomra. 30 perces kocsiút után végre megérkeztünk a lakáshoz. Anyáék és a többiek aggódva ugrottak fel a kanapéról és kérdésekkel bombáztak. Nem igazán esett le nekik, hogy még beszélni is alig tudok, nem hogy mindent részletesen elmondani, így Zayn-re bíztam a válaszokat.

-Na szóval! Meg kell műteni, ő pedig vállalja a műtétet annak ellenére is, hogy ha nem sikerül, akkor nem énekelhet többet.-magyarázta el tömören, lényegre törően.

-Kislányom!-ugrott hozzám anya.-Biztos vagy te ebben? Ezt akarod?

-Igen.-válaszoltam.

-Akkor szerintem hívom az orvost.-mutatta a telefonját Zayn.

-Rendben.-bólogattam.

-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-mosolygott apa. Válaszul csak egy apró mosolyt küldtem feléjük, tudtukra adva, hogy minden rendben van.

*Néhány nap múlva*

Idegesen fújtam ki a levegőt, már a folyosón voltam, feküdtem az ágyban. Anyáék, Zayn és a lányok voltak ott. Kicsit megnyugtattak jelenlétükkel.

-Kicsim, itt leszünk, mikor felébredsz. Nem kell aggódni! Minden a lehető legnagyobb rendben lesz.-küldött felém Zayn egy biztató mosolyt.

-Szeretlek!-suttogtam.

-Én is.-nyomott egy csókot a számra.

-Nos, eljött az idő!-jött az orvos.-Mehetünk?

Csak bőszen bólogattam, lassan elengedtem Zayn kezét és betoltak a műtőbe...

*Barbi szemszöge*

Szörnyű volt így látni. Még sosem műtötték, így el tudom képzelni milyen nehéz lehet/lehetett neki. Mi hazamentünk Stellával, hogy majd Zayn hívjon minket, ha felébredt és akkor bejövünk hozzá. Otthon meglepetés fogadott minket. Ott ültek a konyhában Linda és Liza szülei, Lindával együtt. Testemet átjárta a düh, de nem mutattam ki. Stella viszont annál inkább.

-Mit keresel itt?-kezdett el ordibálni.

-Stella!-próbáltam leállítani.

-Hagyjál Barbi! Azt kérdeztem mit keresel te itt?-hajolt közelebb Lindához, a mondatot tagolta.
Linda szemébe könnyek gyűltek, szája remegett. Végre valahára a szülők is közbeszóltak.
-Stella! Mi történt?-kérdezte Évi.
Stell szeme is tele lett könnyel és gyűlölettel.
-Mi történt Stella?-érdeklődött most már Erika is.
-Rámásztál a pasimra!-ordította Linda szemébe.
-De ugye semmi nem történt?-fordította Éva a fejét Linda felé.
-Semmi??-förmedt rá Stell.-Ledobta előtte magáról a törölközőt!
Ekkor jött el az a pont, amikor mindkét lány sírásba kezdett. Én természetesen Stella hátát simogattam, Éva pedig ugyanezt cselekedte Lindával.
-Azt hiszem, hogy akkor mi most megyünk.-állt fel Laci.
-Stella, sajnálom.-fordult hozzá Évi, Linda pedig mihamarabb el akart menni, amin nem csodálkozom.
Persze semmit nem válaszolt. Mit kellett volna csinálni Stellának? Boruljon a karjaiba, mintha semmi sem történt volna? Nem, ilyet Stelláról még feltételezni sem lehet!
-Egyáltalán mit kerestek itt?-huppantam le a kanapéra.

-Mivel tudtuk, hogy Liza szülei itt élnek, így úgy gondoltuk, hogy elhívjuk őket kicsit beszélgetni, hogy elmondják mi is történt Lizával, értitek?!-magyarázta Era.-Nem tudtuk, hogy Linda is jön és hogy ez történt. Hisz' nem szóltatok, hogy tudtunk volna róla?
-Jó jó, igazatok van.-húzta el száját Stella.
-De a fiúk hol vannak? Nem hiszem, hogy Liam örült volna, ha meglátja itt Lindát.-vetettem fel.
-A fiúk elmentek bowlingozni.-mondta mély hangján apa.
-Akkor már értem!-kaptam kezem homlokomhoz.-A lényeg, hogy már nem érdekel minket Linda. Reméljük nem kell többször lássuk és végleg eltűnik az életünkből.

*Linda szemszöge*

Azt hiszik, hogy ilyen könnyen megússzák, hogy lejáratnak a szüleik és a szüleim előtt? Nem, ennek még nincs vége. Stellával már eléggé kicsesztem, legyen a következő áldozat Barbi. Már csak meg kell találjam a gyenge pontját, amit úgy érzek, hogy nem lesz egyszerű. Nos, mivel is árthatnék neki a legtöbbet? Nem, a szüleit nem akarom bántani. Mondhatnám, hogy csak játszani akarok vele egy kicsit, hogy végleg elveszítse azt, akit legjobban szeret. Meg fogom bosszulni, hogy a nővérem pasiját elvette. Pedig annak ellenére, hogy nem rajongtunk egymásért, igenis testvérek voltunk. Tudom már mi vagy ki a legsebezhetőbb pontja! Ki más, mint Niall?

37. Rész ~,,Így is vállalja a műtétet?"~

Hello Everybody! 
Meghoztam az új részt!! :) Ööö..nos igen :/ A rész ami írtam -nem meglepő módon- valami hihetetlenül rosszul sikerült! :( Elnézéseteket kérem, de bevallom őszintén a gondolataim TELJESEN máshol járnak! Nem úgy tudok koncentrálni, mint ahogy kellene :/ Ígérem, rajta leszek, hogy hosszabb és jobb részeket írjak!! :/ :) Remélem, azért tetszeni fog a rész :) Jó olvasást!!

Puszil: Cintia~

***

Száz és száz opció megfordult a fejemben, hogyan is mondjam el a titkomat. A titkomat amit hónapok óta

rejtegetek a férfi elől 'kit szeretek! Muszáj elmondanom! Tudnia kell! De mi van akkor, ha emiatt szakítani fog velem? De az is lehet, hogy megakarja ismerni majd, milyen jó is lenne.. De mit csinálok akkor, ha találkoznak és utálni fogja? Túl sok a ,,de''. Bárhogy is lesz, elmondom neki! Itt van az ideje, hogy megtudja! -Szerintetek él még?-röhögött Harry.

-Mi van? Lemaradtam! Miről van szó?-kaptam fel fejemet. 

-Á semmi, csak 1 órája dumálunk neked, de te mintha itt se lennél! Min ábrándoztál el Barbi drága?-húzogatta szemöldökét Szandi, egy perverz mosollyal a száján. 

-Haha, de vicces volt, csak kár, hogy nem nevetek! Niall?! Beszélnünk kell MOST!-mindenki furán nézett rám, de most csak az érdekelt, hogy fog reagálni Niall(?), mit fog tenni(?), mi lesz? 

-Rendben, szerintem menjünk a könyvtárba!(A házban van könyvtár! Jó, mi?!:) Cintia~)-beleegyezésül csak bólintottam. 

-Nekünk van könyvtárunk?-kérdezett rá egyszerre Harry és Stella, de úgy, mintha valaki azt mondta volna, hogy a kertben van egy egyszarvú. Esküszöm, néha olyanok, mint az 5 évesék, el szoktam töprengeni azon, hogy én vagyok az egyetlen normális, pedig én se vagyok teljesen komplett! 

-Talán, most ott van a legnagyobb nyugalom!-Niall idegesen vizslatott kék szemeivel. Ha ő ideges, akkor én hogyan írjam le az állapotomat? Elmebeteg? Néhány másodpercig figyelt, olyan volt mintha próbálna olvasna a gondolataimban majd elkezdett-a könyvtár felé -húzni. Nem figyeltem merre "vezet" csak mentem, az agyamban lévő "mappák" fenekestül felfordultak, fogalmam sincs mit mondjak neki... 

-Bakker, hogy itt mekkora rend van!-tátotta el száját drámaian. 

-Niall!-suttogtam. 

-Látszik, hogy ide sosem járunk! Nézd, milyen tisztaság van!-nézte mutatóujját amivel az előbb 3 polcot törölt le. 

-Niall!-szóltam erélyesebben. 

-Hogy itt mennyi könyv van! Nem tudom ki vásárolta ezeket!-pattogott, mint egy labda. 

-Niall!!-kiabáltam-Van, egy gyerekem!-a kő ami eddig a szívemet nyomta végre leesett. Félve pillantottam Ni-re aki le sokkolódva állt egy helyben. 

-Kitől? Hogy hívják? Hány éves? Miért nem mondtad el?-bombázott kérdéseivel. 

-Emlékszel meséltem arról, hogy megerőszakoltak?!-nem kellett kimondanom, tudta-Márton és 2 éves nemsokára 3! Féltem!-hajtottam le a fejemet. Percekig álltunk ott, gondolom ő a hallottakat emésztette míg én a padlót pásztáztam, a parketta meglehetősen szép. 

-Zűrös egy lány vagy te! De pont ezért szeretlek!-fejemet felkaptam s mielőtt bármit is reagálhattam volna megcsókolt. Levegő hiány miatt elváltunk s csak zihálásunkat lehetett hallani a szobában-Megakarom ismerni Marcit! 

-B-biztos vagy benne?-erre egy ,,namitgondolsz"pillantást kaptam-Imádlak!-ugrottam a nyakamba. -Én is!-puszilt bele hajamba. -Viszont! A neve kiejtésén még dolgoznunk kell!-nevettem. 

-Azt, mondod, hogy rossz a magyar kiejtésem?! Hát, ilyet?! Most, megsértettél!-játszotta a sértődöttet. 

-Ha, adok egy csókot megbocsátasz?!-a válaszom csak a kicsücsörítettek ajkak voltak. Mosolyogva "tapadtam" szájára. -Szeretlek!-suttogtam. 

-Szeretlek!

*Szandi szemszöge*

-Khhmm, khmm, khhmm.-nem tudom mi van a torkommal, folyton kapar, szúr. Ez még hagyján, de énekelni se tudok már! Nem a szó szoros értelmében, hanem néhány magasabb hangnál úgy érzem mintha összefogták volna a hangszálaimat! Kezd aggasztani egy kicsit, ilyen még sosem volt... 

-Fáj a torkod?-húzta fel egyik szemöldökét Louis. 

-Igeeen, egy kicsit! Ne, Stella! Ne, kezd az aggódást! Nem kell se tea, se gyógyszer, se SEMMI! Elmegyek aludni és jobb lesz! Biztosra veszem, hogy minden rendben van/lesz, csak egy kicsit megfáztam ennyi!-előztem be Stell-t mielőtt elkezdte volna. Hogy is mondjam Stella...anyáskodó! Az biztos, hogy neki illeni fog az anya "szerep"! A barna szemű lány csak némán figyelt, de én álltam a nézését, végül felsóhajtott és bólintott, egy győztes mosoly jelent meg számon "nyertem"..már csak az kéne, hogy anyáék is megtudják, még mit nem(?!)...Mindenkinek jó éjszakát kívántam majd felindultam a szobámba ahová Zayn is "követett". A lelkemre kötötte, hogy ne csináljak semmi izgatót mivel a szülők a szomszédos szobákban vannak..ujuuj valaki fél a szülőktől?! Megszólaltam, de a hangom alig volt hallható csak egy suttogás, de az is rekedt! Mi van a hangommal? Á, biztos csak torok gyulladás! Majd iszok mézes teát aztán minden rendben lesz! Torok gyulladás az semmi...

*Másnap*

Pislognom kellett párat, hogy hozzászokjak a hirtelen jött fényhez, megnéztem az órát 10:00, ahj utálok korán kelni! Mellettem Zayn békésen szunyókált, de már nem sokáig... Gonosz mosoly húzódott ajkaimra

majd kiabáltam volna, hogy ,,Jó reggelt!" egyenesen a fülébe, de egy nyikkanás se több nem jött ki a számon! Ismét megpróbálkoztam a beszéddel, de semmi! Könnyeimmel küszködve rázogattam Zayn-t, hogy keljen már fel, mikor ez sikerült fáradt szemeivel nézett rám, nem értette miért keltettem fel. Elkezdtem beszélni, de mivel hang nem jött i a számon Zayn-nek is leesett a helyzet!

-Elment a hangod?!-ült fel az ágyban, némán sírva, bólogatni kezdtem-Ne, sírj! Kérlek!-suttogta fülembe-Öltözz! Megyünk orvoshoz! 

*Az orvosnál* 

-Nos, kisasszony! Van egy rossz és egy jó hírem!-kezdett bele az orvos, ajaj rosszat sejtek! Erősebben szorítottam Zayn kezét miközben a gombóc a torkomban csak nőtt-Rossz hír: A hangszálain csomók vannak amik nem fognak felszívódni, mint egyes esetekben! Jó hír: Ez műtéttel kiküszöbölhet-az orvosra néztem majd Zayn-re akitől kaptam egy biztató mosolyt, valami nem stimmel! Valami hiányzik a történetből!-Vállalja a műtétet?-mit se törődve a veszélyekkel, heves bólogatásba kezdtem. Ha énekelhetek ez után is nekem már megéri-Viszoooont! Fenn áll a veszélye annak, hogy ha megműtjük a hangszálait akkor többet nem énekelhet SOHA! Így is vállalja a műtétet?