Pusszancs: Nórii :)
***
-Én is!-mosolygott még mindig irtó édesen. Ahw úgy imádom ezt a mosolyt.
-Á, már fel is ébredt! Nagyszerű!-jött be az orvos.-Látom a kedves párja már meg is ajándékozta egy kommunikálást segítő eszközzel.-nevetett.
-Doktor úr! Hogy sikerült a műtét?-állt fel Zayn.
-Minden a lehető legjobb rendbe ment. És ha a kisasszony betartja az egy heti némaságot, akkor nincs mitől félni.
-Köszönjük!-mosolygott Zayn.
-Később jön magáért egy nővér, aki elhozza kivizsgálásra és ha minden jól megy, délután már haza is mehet.
Örömömben tapsolni kezdtem, legszívesebben kiabáltam volna, de ha azt akarom, hogy minden rendben legyen, akkor csöndbe maradok. Az orvos távozott, ismét kettesben maradunk szerelmemmel.
-Hogy érzed magad?
-Jól.-írtam le a választ. (Szandi kommunikációját vastag betűkkel írjuk, ezt írja a táblájára. Nórii xx)
-Ennek örülök!
Válaszul csak bólogattam, fejemet lógattam.
-Mi a baj Szandi?-aggodalmaskodott Zayn.
-Semmi, semmi. Csak szomorú vagyok egy kicsit.-firkantottam le a mondatot.
-Mondd csak! Mi a baj?-simogatta hajamat, s egy tincset hátrafésült, ami a szemembe lógott.
-Nincs semmi baj. Egyszerűen rossz a kedvem.-mutattam felé a táblát.
-Egyet se félj! Délután elviszlek valahova.-súgta a fülembe.
Erre a mondatra szemeim kipattantak és furdalni kezdett a kíváncsiság.
-Hova?-érdeklődtem.
-Majd megtudod. Nem lőhetem le a poént!-nyújtotta ki a nyelvét Zayn.
Karomat összefontam és elkezdtem durcáskodni. Amin Zayn csak nagyot nevetett.
-Hahaha. Nagyon vicces!-nevettem el én is magam.
-Látod, nem hiába nevettem.-nyomott egy puszit sz arcomra.
-Szandi, gyere. Mennünk kell a kivizsgálásra!-jött be a nővérke, akit nagyon szimpatikusnak találtam. Olyan korombelinek tűnt, ezért is tegezhetett. Amíg itt voltam, két nővérrel tudtam "megismerkedni", de a kettő közül ő mégis szimpatikusabbnak tűnt. Valószínűleg a kora miatt, mert a másik olyan harminc-negyven év körüli volt.
*A kivizsgálóban*
-Nyújtsa ki a nyelvét és nyissa nagyra a száját..-utasított az orvos, hogy mit tegyek.-Rendben. Sőt, minden rendben van.-jelentette ki.
Az asszisztensének még lediktált valamit, amit nem igazán értettem mert az egész orvosi nyelven volt. Azt úgy utálom. Miért nem lehet úgy leírni, hogy a beteg is megértse?
-Jó hírem van számára!-zökkentett ki gondolatmenetemből az orvos.-Már most hazamehet. Feltéve ha, vigyáz magára!-nyújtotta át a zárójelentést.
Mivel beszélni nem tudtam, ezért bőszen bólogattam, hogy az orvos tudtára adjam, hogy megértettem. Széles mosoly keretében mentem vissza Zaynhez. Aki persze meg is érdeklődte örömöm okát.
-Már most hazamehetek!-mutattam neki ismét a tőle kapott táblát.
-Ez nagyszerű hír!-karolt át.-Segítek pakolni.-mosolygott megint olyan irtó cukin.
-Köszönöm!-mosolyogtam.
A behozott cuccokat gyors összecsomagoltam, a pár darab ruhámat pedig Zayn összehajtogatta. Készen is álltunk az indulásra. Nagyon üdítő volt kimenni a friss levegőre, végre kijutni arról a szörnyű helyről. Nem történt semmi olyan, de nem szeretem a kórházakat...
-Felhívom a többieket, hogy nem kell jönniük és hogy már hazatartunk. Halló. Stella? Szia. Nos, nem kell bejönnötök a kórházba, Szandra már felébredt és már hazafele tartunk. Jó, jó. Szia, szia. Ez a Stella!-forgatta szemeit.-Annyira aggodalmaskodó tud lenni. Sokszor azt hiszi, hogy nem is felnőtt emberek, hanem óvodások vagyunk.
Ezen nagyot nevettem. Komolyan mondom, Zayn néha olyanokat tud mondani! És ahogy mondja! Imádom őt!
-Meg is érkeztünk!-húzta be a kéziféket.
Amíg kipakolta a csomagjaimat, nyújtózkodtam egy kicsit a kocsiban, majd kiszálltam. Hagytam, hogy az enyhe szellő belekapjon a hajamba, a ruhámba. Olyan felfrissítő volt. Beérve a lakásba, szabályosan egy tömeg fogadott és halmozott el kérdésekkel, de főleg anya.
-Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy Szandi nem beszélhet egy teljes hétig!-figyelmeztette őket Zayn.-Ezzel a táblával fog kommunikálni.
-Azta! Nem beszélhetsz egy teljes hétig? Hogy fogod kibírni?-jött oda hozzám Stella.
-Valószínűleg könnyebben, mint te! Te egy napra sem tudnám befogni a szádat.-nevetett Harry.
Muszáj volt nevetnem, mivel Harrynek részben igaza volt. De ráadásul Stell utána még meg is csapkodta, ami növelte a humort.
-Mi most Szandival elmegyünk sétálni.-jelentette be Zayn és már húzott ki az ajtón.
Olyan furcsa volt! Most nem a szokásos mozdulatainkat tettük meg, hogy beülünk a kocsiba, bekapcsoljuk az övet stb... hanem kézen fogva sétáltunk ki a kapun.
-Nincs messze ahova megyünk. Ezért is megyünk sétálva. Remélem nem bánod!-nézett rám.
Válaszképpen csak a fejemet ráztam, jelezve, hogy egyáltalán nem bánom. Hisz' ritkán van, hogy kettesben sétálgatunk. Csöndben mentünk egymás mellett, de az a csönd nem az a kínos csönd volt, hanem az a megnyugtató.
-Meg is érkeztünk!-jelentette ki Malik megtörve a csendet.
Csak a szám kinyitásával jeleztem, hogy lélegzetelállító. Egy hatalmas szökőkútnál álltunk, s csak kevés embert lehetett látni. Egy parkszerűség volt, frissen vágott fűvel. A fák lombkoronája már színes volt, s sok levél már lehullott de még így is gyönyörűen pompázott a fa, a piros, barna, sárga színek keverékében. Olyan megnyugtató volt. Egy család jött velünk szembe, ahol babakocsiban toltak egy kislányt, s a szülők mellett is ballagott könnyes szemekkel egy apróság. Muszáj volt mosolyognom. Főleg amikor megnéztük a babakocsiban ülő tüneményt. Olyan apró volt és annyira édes, hogy meg tudtam volna zabálni. Mentünk tovább mikor Zayn egyszer csak magyarázni kezdett.
-Tudod, elképzelted már, hogy milyen lesz az élet, amikor feleségül veszlek és gyerekeink lesznek? Mert én már igen. Hogy a kis Malik hogy fog majd rohangálni és a kis Szandival veszekednek.-nevetett.
Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy tényleg feleségül akar-e venni. És hogy tényleg komolyan gondolta-e a mondottakat. De inkább nem, mivel nem volt nálam a táblám és most igazság szerint nem is akartam erről a témáról beszélni. Inkább élvezni a csendet, a nyugalmat.
-Gyere, kívánjunk valamit!-mutatott a kút felé.-Mindig ide jövök kiszellőztetni a fejem. És olyankor mindig kívánok is.-mosolygott.
Belenyomta a kezembe az érmét, hátat fordítottunk a csobogó víznek és egy nagy lendülettel beledobtuk a fémpénzt a csillogó vízbe.
-Van tipped mit kívántam?-fogta meg a kezem.
Megráztam a fejem, pedig volt tippem. Nem véletlen hozta fel ezt a család témát. Ó Istenem!
-Akkor jó!-mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra.
Sétáltunk tovább, de az eszemből nem tudtam kiverni a gyerek témát. Aggasztott. Úgy éreztem, hogy még nem állok készen az anyaságra, se pedig a feleség szerepre. Én még túlságosan fiatal vagyok ehhez. Még bulizni szeretnék, élvezni a "szabad" életet, amíg lehet. Elbizonytalanodtam.
*Barbi szemszöge*
*One Direction villa*
-Mi a baj szívem?-karolt át hátulról Niall. A francba! Észrevette, hogy valami baj van.
-Semmi, semmi.-erőltettem egy mosolyt arcomra.
-Engem te nem versz át! Na, mondd csak! Mi a baj?-erőlködött.
-Ma van Marcinak a szülinapja.-sírtam el magam.
-Hát akkor hívd fel! Vagy jobb ötletem van!-világosodott meg a feje felett a lámpa.
-Ugyan mi?-szipogtam.
-Menjünk el a szüleiddel most haza, Magyarországra! Igaz, nem tudok vele beszélni, de legalább láthatom.-mosolygott.
-Niall, ez nagyszerű ötlet! Megtennéd értem?-ugrottam a nyakába.
-Érted bármit megtennék!-mondta szerelmesen és megcsókolt.
Szóltunk anyáéknak, ők is és mi is gyorsan összepakoltunk. Elbúcsúztunk Stelláéktól, a fiúktól és a többi szülőtől. Sajnos Zayntől és Szanditól nem tudtunk elköszönni, de úgyis nemsokára jövünk vissza. Addig kibírják nélkülünk.A legelső járatra, ami Budapestre ment, felszálltunk. Még szerencse, hogy elértük.
-Az ajándék!-kaptam számhoz a repülőn.
-Azért ne aggódj drágám! Én mindent elintéztem! Marci a legjobb szülinapi ajándékát kapja.-nyugtatott meg Niall, egy kedves mosoly kíséretében.
-Köszönöm!-öleltem meg, már amennyire ülve meg tudtam ölelni.
*Harry szemszöge*
Nos, egyel kevesebb szülői páros. Ohh yes! Nem tudom, mintha Stella apja nem csípne, vagy nem tudom mi. Egyfolytában méreget, már én érzem kellemetlenül magam. Próbálok nem oda figyelni. De kit nem zavarna, ha egyfolytában bámulnák.
-Styles!-szólalt meg mély, férfias hangján.
-Igen?-tekintetemet felé fordítottam.
-Gyere ki az erkélyre! Beszélni szeretnék veled!-utasított.
-Már megyek is!-fújtam ki a levegőt.
Ajjaj! Rosszat sejtek, ennek nem lesz jó vége...
-Jó hírem van számára!-zökkentett ki gondolatmenetemből az orvos.-Már most hazamehet. Feltéve ha, vigyáz magára!-nyújtotta át a zárójelentést.
Mivel beszélni nem tudtam, ezért bőszen bólogattam, hogy az orvos tudtára adjam, hogy megértettem. Széles mosoly keretében mentem vissza Zaynhez. Aki persze meg is érdeklődte örömöm okát.
-Már most hazamehetek!-mutattam neki ismét a tőle kapott táblát.
-Ez nagyszerű hír!-karolt át.-Segítek pakolni.-mosolygott megint olyan irtó cukin.
-Köszönöm!-mosolyogtam.
A behozott cuccokat gyors összecsomagoltam, a pár darab ruhámat pedig Zayn összehajtogatta. Készen is álltunk az indulásra. Nagyon üdítő volt kimenni a friss levegőre, végre kijutni arról a szörnyű helyről. Nem történt semmi olyan, de nem szeretem a kórházakat...
-Felhívom a többieket, hogy nem kell jönniük és hogy már hazatartunk. Halló. Stella? Szia. Nos, nem kell bejönnötök a kórházba, Szandra már felébredt és már hazafele tartunk. Jó, jó. Szia, szia. Ez a Stella!-forgatta szemeit.-Annyira aggodalmaskodó tud lenni. Sokszor azt hiszi, hogy nem is felnőtt emberek, hanem óvodások vagyunk.
Ezen nagyot nevettem. Komolyan mondom, Zayn néha olyanokat tud mondani! És ahogy mondja! Imádom őt!
-Meg is érkeztünk!-húzta be a kéziféket.
Amíg kipakolta a csomagjaimat, nyújtózkodtam egy kicsit a kocsiban, majd kiszálltam. Hagytam, hogy az enyhe szellő belekapjon a hajamba, a ruhámba. Olyan felfrissítő volt. Beérve a lakásba, szabályosan egy tömeg fogadott és halmozott el kérdésekkel, de főleg anya.
-Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy Szandi nem beszélhet egy teljes hétig!-figyelmeztette őket Zayn.-Ezzel a táblával fog kommunikálni.
-Azta! Nem beszélhetsz egy teljes hétig? Hogy fogod kibírni?-jött oda hozzám Stella.
-Valószínűleg könnyebben, mint te! Te egy napra sem tudnám befogni a szádat.-nevetett Harry.
Muszáj volt nevetnem, mivel Harrynek részben igaza volt. De ráadásul Stell utána még meg is csapkodta, ami növelte a humort.
-Mi most Szandival elmegyünk sétálni.-jelentette be Zayn és már húzott ki az ajtón.
Olyan furcsa volt! Most nem a szokásos mozdulatainkat tettük meg, hogy beülünk a kocsiba, bekapcsoljuk az övet stb... hanem kézen fogva sétáltunk ki a kapun.
-Nincs messze ahova megyünk. Ezért is megyünk sétálva. Remélem nem bánod!-nézett rám.
Válaszképpen csak a fejemet ráztam, jelezve, hogy egyáltalán nem bánom. Hisz' ritkán van, hogy kettesben sétálgatunk. Csöndben mentünk egymás mellett, de az a csönd nem az a kínos csönd volt, hanem az a megnyugtató.
-Meg is érkeztünk!-jelentette ki Malik megtörve a csendet.
Csak a szám kinyitásával jeleztem, hogy lélegzetelállító. Egy hatalmas szökőkútnál álltunk, s csak kevés embert lehetett látni. Egy parkszerűség volt, frissen vágott fűvel. A fák lombkoronája már színes volt, s sok levél már lehullott de még így is gyönyörűen pompázott a fa, a piros, barna, sárga színek keverékében. Olyan megnyugtató volt. Egy család jött velünk szembe, ahol babakocsiban toltak egy kislányt, s a szülők mellett is ballagott könnyes szemekkel egy apróság. Muszáj volt mosolyognom. Főleg amikor megnéztük a babakocsiban ülő tüneményt. Olyan apró volt és annyira édes, hogy meg tudtam volna zabálni. Mentünk tovább mikor Zayn egyszer csak magyarázni kezdett.
-Tudod, elképzelted már, hogy milyen lesz az élet, amikor feleségül veszlek és gyerekeink lesznek? Mert én már igen. Hogy a kis Malik hogy fog majd rohangálni és a kis Szandival veszekednek.-nevetett.
Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy tényleg feleségül akar-e venni. És hogy tényleg komolyan gondolta-e a mondottakat. De inkább nem, mivel nem volt nálam a táblám és most igazság szerint nem is akartam erről a témáról beszélni. Inkább élvezni a csendet, a nyugalmat.
-Gyere, kívánjunk valamit!-mutatott a kút felé.-Mindig ide jövök kiszellőztetni a fejem. És olyankor mindig kívánok is.-mosolygott.
Belenyomta a kezembe az érmét, hátat fordítottunk a csobogó víznek és egy nagy lendülettel beledobtuk a fémpénzt a csillogó vízbe.
-Van tipped mit kívántam?-fogta meg a kezem.
Megráztam a fejem, pedig volt tippem. Nem véletlen hozta fel ezt a család témát. Ó Istenem!-Akkor jó!-mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra.
Sétáltunk tovább, de az eszemből nem tudtam kiverni a gyerek témát. Aggasztott. Úgy éreztem, hogy még nem állok készen az anyaságra, se pedig a feleség szerepre. Én még túlságosan fiatal vagyok ehhez. Még bulizni szeretnék, élvezni a "szabad" életet, amíg lehet. Elbizonytalanodtam.
*Barbi szemszöge*
*One Direction villa*
-Mi a baj szívem?-karolt át hátulról Niall. A francba! Észrevette, hogy valami baj van.
-Semmi, semmi.-erőltettem egy mosolyt arcomra.
-Engem te nem versz át! Na, mondd csak! Mi a baj?-erőlködött.
-Ma van Marcinak a szülinapja.-sírtam el magam.
-Hát akkor hívd fel! Vagy jobb ötletem van!-világosodott meg a feje felett a lámpa.
-Ugyan mi?-szipogtam.
-Menjünk el a szüleiddel most haza, Magyarországra! Igaz, nem tudok vele beszélni, de legalább láthatom.-mosolygott.
-Niall, ez nagyszerű ötlet! Megtennéd értem?-ugrottam a nyakába.
-Érted bármit megtennék!-mondta szerelmesen és megcsókolt.
Szóltunk anyáéknak, ők is és mi is gyorsan összepakoltunk. Elbúcsúztunk Stelláéktól, a fiúktól és a többi szülőtől. Sajnos Zayntől és Szanditól nem tudtunk elköszönni, de úgyis nemsokára jövünk vissza. Addig kibírják nélkülünk.A legelső járatra, ami Budapestre ment, felszálltunk. Még szerencse, hogy elértük.
-Az ajándék!-kaptam számhoz a repülőn.
-Azért ne aggódj drágám! Én mindent elintéztem! Marci a legjobb szülinapi ajándékát kapja.-nyugtatott meg Niall, egy kedves mosoly kíséretében.
-Köszönöm!-öleltem meg, már amennyire ülve meg tudtam ölelni.
*Harry szemszöge*
Nos, egyel kevesebb szülői páros. Ohh yes! Nem tudom, mintha Stella apja nem csípne, vagy nem tudom mi. Egyfolytában méreget, már én érzem kellemetlenül magam. Próbálok nem oda figyelni. De kit nem zavarna, ha egyfolytában bámulnák.-Styles!-szólalt meg mély, férfias hangján.
-Igen?-tekintetemet felé fordítottam.
-Gyere ki az erkélyre! Beszélni szeretnék veled!-utasított.
-Már megyek is!-fújtam ki a levegőt.
Ajjaj! Rosszat sejtek, ennek nem lesz jó vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése