38. Rész ~Újra a színen~

Kedves Olvasók! Meghoztam az új részt!! :D Nagyon köszönjük az új feliratkozónkat, reméljük nem bánod/bántad meg. ;) A múltkori eset után most tisztára happy vagyok. :D Nem csak mert jó a kedvem, hanem mert tegnap nagyon sokan felköszöntöttek névnapom alkalmából, ami nagyon jól esett. :)) Szurkoljatok, hogy este jó idő legyen, hogy egy kicsit el tudjak menni kikapcsolódni, de nem szeretnék tolongani a "fesztiválon"! :)  Hosszú részt terveztem, de szokásomhoz híven, megint későn kezdtem el írni, így nem tudom, hogy hogy sikerül. :/ Azért remélem tetszik, jó olvasást!! :) ;)

Puszii: Nóri :*

***

Beszélni akartam, de egy hang nem jött ki a torkomon. Nem csak a betegség miatt, amúgy sem tudtam volna mit kinyögni.

-Köszönjük doktor úr!-szólalt meg végre Zayn.-Hazamegyünk, eldöntjük és ha bármi van, akkor még jelentkezünk.

-Rendben, önök tudják.-mosolygott kedvesen.

-Viszontlátásra!-álltunk fel, kezet fogtunk az orvossal és igyekeztünk ki a kórházból.

Beszálltunk Zayn autójába és bár minimális hangerőn, de beszélgettünk. Igen, azt mondta a doki, hogy csak reggelente fordulhat elő az ilyen teljes hang elmenés. Ugyan tényleg nagyon halkan tudtam beszélni, de az is jobb a semminél.

-Na, hogy döntesz?-nézett felém és egy kérdő pillantást vetett rám.

Nem válaszoltam, arcomat tenyerembe temettem és kifújtam a levegőt. Elkezdtem bólogatni.

-Biztos?-tette fel újabb kérdését.

-Ha ez kell...hogy minden jó legyen,...legyen.-mondtam szakadozottan.-Max felhagyok az énekléssel...ha nem lesz jó.-kaptam oda torkomhoz.

-Jajj, szegény!-simította meg hátamat Zayn.-Minden rendben lesz, hidd el, tudsz majd te énekelni. Te leszel a One Direction hatodik tagja.-nevetett.

Erre nekem is muszáj volt elmosolyodnom. Annyira szeretem Zaynt, mindig meg tud vigasztalni és mindig mosolyt csal az arcomra. 30 perces kocsiút után végre megérkeztünk a lakáshoz. Anyáék és a többiek aggódva ugrottak fel a kanapéról és kérdésekkel bombáztak. Nem igazán esett le nekik, hogy még beszélni is alig tudok, nem hogy mindent részletesen elmondani, így Zayn-re bíztam a válaszokat.

-Na szóval! Meg kell műteni, ő pedig vállalja a műtétet annak ellenére is, hogy ha nem sikerül, akkor nem énekelhet többet.-magyarázta el tömören, lényegre törően.

-Kislányom!-ugrott hozzám anya.-Biztos vagy te ebben? Ezt akarod?

-Igen.-válaszoltam.

-Akkor szerintem hívom az orvost.-mutatta a telefonját Zayn.

-Rendben.-bólogattam.

-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-mosolygott apa. Válaszul csak egy apró mosolyt küldtem feléjük, tudtukra adva, hogy minden rendben van.

*Néhány nap múlva*

Idegesen fújtam ki a levegőt, már a folyosón voltam, feküdtem az ágyban. Anyáék, Zayn és a lányok voltak ott. Kicsit megnyugtattak jelenlétükkel.

-Kicsim, itt leszünk, mikor felébredsz. Nem kell aggódni! Minden a lehető legnagyobb rendben lesz.-küldött felém Zayn egy biztató mosolyt.

-Szeretlek!-suttogtam.

-Én is.-nyomott egy csókot a számra.

-Nos, eljött az idő!-jött az orvos.-Mehetünk?

Csak bőszen bólogattam, lassan elengedtem Zayn kezét és betoltak a műtőbe...

*Barbi szemszöge*

Szörnyű volt így látni. Még sosem műtötték, így el tudom képzelni milyen nehéz lehet/lehetett neki. Mi hazamentünk Stellával, hogy majd Zayn hívjon minket, ha felébredt és akkor bejövünk hozzá. Otthon meglepetés fogadott minket. Ott ültek a konyhában Linda és Liza szülei, Lindával együtt. Testemet átjárta a düh, de nem mutattam ki. Stella viszont annál inkább.

-Mit keresel itt?-kezdett el ordibálni.

-Stella!-próbáltam leállítani.

-Hagyjál Barbi! Azt kérdeztem mit keresel te itt?-hajolt közelebb Lindához, a mondatot tagolta.
Linda szemébe könnyek gyűltek, szája remegett. Végre valahára a szülők is közbeszóltak.
-Stella! Mi történt?-kérdezte Évi.
Stell szeme is tele lett könnyel és gyűlölettel.
-Mi történt Stella?-érdeklődött most már Erika is.
-Rámásztál a pasimra!-ordította Linda szemébe.
-De ugye semmi nem történt?-fordította Éva a fejét Linda felé.
-Semmi??-förmedt rá Stell.-Ledobta előtte magáról a törölközőt!
Ekkor jött el az a pont, amikor mindkét lány sírásba kezdett. Én természetesen Stella hátát simogattam, Éva pedig ugyanezt cselekedte Lindával.
-Azt hiszem, hogy akkor mi most megyünk.-állt fel Laci.
-Stella, sajnálom.-fordult hozzá Évi, Linda pedig mihamarabb el akart menni, amin nem csodálkozom.
Persze semmit nem válaszolt. Mit kellett volna csinálni Stellának? Boruljon a karjaiba, mintha semmi sem történt volna? Nem, ilyet Stelláról még feltételezni sem lehet!
-Egyáltalán mit kerestek itt?-huppantam le a kanapéra.

-Mivel tudtuk, hogy Liza szülei itt élnek, így úgy gondoltuk, hogy elhívjuk őket kicsit beszélgetni, hogy elmondják mi is történt Lizával, értitek?!-magyarázta Era.-Nem tudtuk, hogy Linda is jön és hogy ez történt. Hisz' nem szóltatok, hogy tudtunk volna róla?
-Jó jó, igazatok van.-húzta el száját Stella.
-De a fiúk hol vannak? Nem hiszem, hogy Liam örült volna, ha meglátja itt Lindát.-vetettem fel.
-A fiúk elmentek bowlingozni.-mondta mély hangján apa.
-Akkor már értem!-kaptam kezem homlokomhoz.-A lényeg, hogy már nem érdekel minket Linda. Reméljük nem kell többször lássuk és végleg eltűnik az életünkből.

*Linda szemszöge*

Azt hiszik, hogy ilyen könnyen megússzák, hogy lejáratnak a szüleik és a szüleim előtt? Nem, ennek még nincs vége. Stellával már eléggé kicsesztem, legyen a következő áldozat Barbi. Már csak meg kell találjam a gyenge pontját, amit úgy érzek, hogy nem lesz egyszerű. Nos, mivel is árthatnék neki a legtöbbet? Nem, a szüleit nem akarom bántani. Mondhatnám, hogy csak játszani akarok vele egy kicsit, hogy végleg elveszítse azt, akit legjobban szeret. Meg fogom bosszulni, hogy a nővérem pasiját elvette. Pedig annak ellenére, hogy nem rajongtunk egymásért, igenis testvérek voltunk. Tudom már mi vagy ki a legsebezhetőbb pontja! Ki más, mint Niall?